A ruha, szükségleti cikk. Túl azon, hogy a hidegben jól jön pár réteg és a mai normák megkövetelik, hogy negyven fokban se járjunk egy szál semmiben az utcára; évezredek óta státuszt, életformát, hovatartozást fejezünk ki öltözködésünkkel – azzal is, ha nem vagyunk divatkövetőek. Hogyan gerjeszti egymást a divatipar és fogyasztói társadalom? Hogyan lett a divat a világ vezető iparága és mi a baj a fast fashion-nel? A cikkből megtudhatod.
Ha most csak pár perced van ugorj a számodra fontos fejezethez:
» Mi a baj a fast fashion-nel?
» Ki készítette a ruhámat?
» Szükséges-e a mainstream márkák bojkottja?
» Hogyan legyen tudatos/etikus gardróbunk?
Hogyan lett a divat, a kapitalizmus kedvenc gyermeke?
Az öltözködés önkifejező szerepe és így a divat története egészen az őskorig nyúlik, de ne menjünk most ennyire messzire. Elég, ha a 19. század végére ugrunk egy gyors áttekintés erejéig. A nők stabilabb és függetlenebb életmódjának köszönhetően ugyanis ekkor kezdtek el a divatipar határai kiszélesedni, elindultak az első divatmagazinok és a szabók is egyre bátrabban bántak fantáziájukkal. A szabóság a díszítés művészetévé vált: megszületett az „haute couture” (franciául „magas szabászat”). Lépésről-lépésre lekerültek a fűzők és helyettük egy szempillantás alatt az Art Deco egzotikus vonalai ölelték, hangsúlyozták a női alakot.
Divatházak, szezonok, szériák
Az I. világháború végeztével az 1920-as évek nagy változást hoztak, elérkeztünk a klasszikus divatipari modell kialakulásának gyökereihez, akkoriban kezdték el bontogatni szárnyaikat a stílus nagyjai, mint például Coco Chanel, Jeanne Lanvin vagy Salvatore Ferragamo… Az elkövetkezendő időkben a nagy divatházak megalapozták és tartották is a sokáig azt a klasszikus két (esetleg négy) szezonos gyártási modellt, mely alapvetően tavaszi/nyári (Spring/Summer) és őszi/téli (Autumn/Winter) kreációkból építkezett. Mindezt sem a II. világháborút követő szériagyártás, sem az őrületes sebességgel fejlődő különböző gyártási technológiák, de még Hollywood Aranykora sem tudta felülírni.
Varrógép mögül a trendek közé
A high fashion és luxusmárkák kora virágzott: a francia és olasz divat egymás után ontotta magából a neves tervezőket és mester műveiket. Ám az egyedi darabokat, a luxusviseletet nem mindenki tudta megfizetni. A konfekció korában, akik divatra vágytak maguk ragadtak tűt, cérnát és szorgosan kopírozták a divatlapok hasábjait saját ruhásszekrényükbe. Jól emlékszem a polgári lakás nappalijában kiterített, filctollal körbe rajzolt Burda szabásmintákra. Elegáns szoknyácskák és blúzok elevenedtek meg a varrógép alatt, amit aztán büszkén viselt nagymamám a konfekcióról vásárló kolléganői csodálatára.
Az egyre növekvő igény és az átalakult világpolitikai helyzet egyszercsak lehetővé tette, hogy a márkák csendben átkússzanak az országhatárokon és a ruhaipar szép lassan vezető iparággá nőtte ki magát.
A szingli mozgalom idejére a karrier hajszától állandó időhiányban küzdő nők többé már nem ültek varrógép mögé. Praktikusabb megoldások után kutattak. A világ utcáinak kifutóin színes magassarkúban egyensúlyoztak a trendek között, egyik ruhaüzletből a másikba.
A társadalom divatéhsége falási rohammal tört a világra, elképesztő versenyt okozva a kínálati oldalon. A „megoldás” Észak-Amerikából érkezett, a textilgyártók érdekvédelmi képviselete, annak érdekében, hogy gyorsabban kielégíthessék a fogyasztói igényeket elképesztő sebességre kapcsolt és megalkotta „fast fashion”-ként (magyarul gyors divat) elhíresült modellt, amely olyannyira működőképesnek bizonyult, hogy a mai napig meghatározza a ruhagyártást.
Mi a baj a fast fashion-nel?
A megfizethető divat óriásai (Inditex, H&M, Mango..), mind a fast fashion modell szerint működnek. Szemet gyönyörködtető kínálattal kápráztatják el a nagyérdeműt – évente cirka 50 kollekcióval. A hagyományos 2 szezonos, klasszikus modell során egy-egy ruhakollekciót hónapokig tartó tervezési folyamat előz meg, majd az egyes öltözékeket aprólékos munkával alkotják meg.
A fast fashion ezzel szemben 40-50 mini szezonra épít és minden egyes szezonhoz külön kollekciót terveznek, gyártanak, majd értékesítenek világszerte! Ez nem kevesebbet jelent mint, hogy a tervező asztalról – amely gyakran az elismert divatházak kifutói mellől skiccelve lopott másolat és annak mutációja – mindössze 15 nap alatt már kész termék születik, ami alig néhány héten belül megérkezik a boltokba is.
A legkülönbözőbb értékesítési technikákkal, színes-szagos kirakatokkal, akciókkal végül gátlástalanul alacsony áron vásárolhatjuk meg a divat hétköznapi relikviáit… Azt gondolhatnánk jöhet a happy end: a cégek profithoz, a világ szegényebb országaiban munkához, mi pedig elérhető áron új, divatos ruhához jutunk. Mindenki nyer. Vagy mégsem!?
Az összeomlás
Rana Plaza Ruhagyár
Bangladesh, Savar
2013. április 24.
A retail világ könnyed díszletei mögött 2013. áprilisában, Bangladesben óriási robajjal, összeomlott a 8 emeletes Rana Plaza ruhagyár komplexum. Konstrukciós hiba miatt. Egyik pillanatról a másikra.
A történtek után, nagyító alá került divatipar kénytelen- kelletlen kiteregette a szennyesét. A textilipari dolgozók veszélyes munkakörülményei, megszámlálhatatlan túlórái és alacsony fizetése nem maradhatott többé tabu.
A lakosság nagy része még mindig nem tudja, hogy az emberi és a környezetvédelmi visszaélések mindennaposak a divat- és textiliparban. A fast fashion cégóriások diktálta őrületes tempó, gyakran csak kizsákmányoló módon tud megvalósulni.
… és sokan mások.
Elsőre azt gondolhatnánk, ez az óriási tragédia gyökereiben rázta meg a textilipart, azonban a divatipar ugyanebben az évben addigi legjövedelmezőbb évét zárta világszerte.
Azért lassan mégis elindult a változás, mert ahogyan a ruhagyár monstrum alatt megnyílt a föld és ezreket temetett maga alá, napvilágott látott:
a „fast fashion” gyártási modell a legkevésbé sem fenntartható.
Sőt, a tempó, amit diktál olyan fékevesztett, hogy az utóbbi évtizedben hiába a filléres kiárusítások, a kereslet nem képes felszívni a legyártott mennyiséget, már nem környezetszennyezés a legnyobb probléma, hanem a túltermelés. Gondolhatnánk azt is, de hát ezt könnyűszerrel megoldhatjuk. Adjuk a szegényeknek a felesleget, de az igazság az, hogy nincs annyi rászoruló a világon, mint amekkora a túltermelés.
Ki készítette a ruhámat?
A fast fashion gyártási lánc átláthatatlan útvesztő. Gyakran maguk a márkák sincsenek tisztában azzal, hogy honnan származik az alapanyag. Amíg a profit szépen növekszik miért érdekelné őket a tárgyaló asztal mögül, hogy hol és milyen körülmények, gyártó, beszállító áll egy-egy munkafolyamat, ruhakollekció elkészítése mögött.
A bangladesi tragédia óta a fenntartható divat a különböző környezetszennyező technológiák visszaszorítása mellett, a gyártási lánc és a textilipar átláthatóságának fontosságát is jelenti.
Eddig a ruháinkról nem kérdeztünk. Elég volt egy influencer fotója az instan, a megbízható reklámarc az óriásplakáton és a „baráti” ár…
Ezzel az egyszerű kérdéssel indítva a vásárlók és a márkák közötti párbeszédet, Carry Somers, a Fashion Revolution nemzetközi divatforradalom társalapítója azt vallja: az átláthatóság az első lépés a márkák meggyőzésében, annak érdekében, hogy felelősséget vállaljanak a gyártási láncaikban biztosított munkakörülményekért.
Made in…
Banglades, Kína, Thaiföld, India után Észak-Afrika is felkerült az olcsó munkaerőt, alacsony adót és laza szabályrendszert kínáló piacra. Köztük nem ritkán az egyes részfolyamatokat megosztva, átláthatatlan és lekövethetetlen úton és őrületes sebességgel mozog az alapanyag, míg valahol a világ egyik pontján megszületik a kész termék.
Persze ott a címke: Made in Thailand, Made in China vagy Bangladesh… De ezek az országok valójában egy bonyolult labirintus végállomásai.
Made in Bangladesh Made in Bangladesh Made in Cambodia Made in Turkey Made in Bangladesh
2017. óta Magyarország is csatlakozott a mozgalomhoz. Minden évben, a Rana Plaza tragédiájának évfordulójának hetében, a #whomademyclothes gyűjtőhashtag használatával az Instagramon te is részese lehetsz a divatforradalomnak.
Szükséges-e a mainstream márkák bojkottja?
A fenntarthatóság szexi, a tudatosság trendi lett. De mit tehetünk mi „mezei”, jószándékú, fast fashion fogyasztók? Hiszen Magyarországon nincsen igazán sok tervező. A helyben készült designer darabokat pedig sokszor olyan áron mérik, hogy abból inkább nyaralunk egyet a Balatonon all inclusive. Egyszóval a gazdasági helyzet miatt, az átlag magyarnak jóval szűkebb a mozgástere. Főleg akkor, ha nem vagyunk odáig a vintage darabokért.
Mindenkinek szíve-joga nemet mondani a turkálóra.
Személy szerint magam is a turi-kerülők táborát gyarapítom és nem rosszallásból, lekicsinylésből – hiszen igencsak pénztárcabarát megoldás volna onnan öltözködni. De egyszerűen nem tudok túrni… Sokadik nekifutásra sem. Akadnak barátnőim, akik valóságos kincsekre bukkannak ilyenkor – ráadásul tényleg szemtelenül olcsón. Én viszont csak lapozgatom, nézegetem a végtelen ruhasorokat és nem jön az ihlet.
Adott a kérdés: mi marad nekünk, gyarló fast fashion „rajongóknak”, ha etikusan és fenntarthatóan szeretnénk öltözködni?
Áltathatjuk magunkat, hogy kedvenc márkánk évek óta büszkén hirdeti környezettudatos technológiáit, hogy a farmerünk, a pólónk újrahasznosított netán biopamutból készül. De a valóság az, hogy ilyen mennyiségű szériagyártás semmilyen formában nem környezetkímélő, maximum mérsékeltebben szennyező.
Aki ismer, jól tudja, hogy évekig nem csak a divat szeretete, hanem munkaviszony is fűzött a ruhakereskedelem nagy neveihez. Erről majd talán egy másik posztban írok. Mindenesetre nagyjából el lehet képzelni, a gardróbom hány százaléka származik pl. a H&M-ből, Inditex boltokból…
Nos nagyjából 99-100%. Rosszul érzem-e magam emiatt? Igen, a valósággal szembesülve mindenképp – de eszembe sem jut megválni tőlük. Helyette megpróbálom kimaxolni a fast fashion ruháim élettertamát.
Ami azért nem kevés erőfesztés egy olyan világban, ahol mindent úgy készítenek, hogy tönkremenjen minél hamarabb. De nincs más út, máskülönben belefulladunk a szemétbe.
Lassan egy éve már, hogy 3 hetet tölthettem a világ másik felén, Ausztráliában. A természet közelsége, érintetlensége, de leginkább a helyiek hozzáállása környezetükhöz – nem túlzás – örökre megváltoztatott. Pillanatok alatt a tudatos életmód felé fordította figyelmemet.
Nem sokkal ezután már Szentesi Réka divatszociológus, a Mod’Art International Hungary divatiskola divatmenedzsment szakának vezetőjének előadásán ültem Fast Fashion – Slow fashion témában… majd pár hónapra rá magam mögött hagytam a fast fashion karriert.
Réka szerint a jó gardróbhoz önszeretet és önismeret szükséges.
A tudatos gardrób nem a karcsúbb, dögösebb, vagányabb énüknek készül, hanem hordható, egymással jól variálható és általunk szeretett ruhadarabokból építkezik.
Hogyan legyen tudatos/etikus gardróbunk?
3 lehetőséget, ha úgy tetszik három fenntartható divatlépést hoztam.
1. A harmincas szabály
A legegyszerűbb módszer, a tudatos gardrób első lépcsője, amit bárki könnyedén elsajátíthat. Livia Firth a fenntartható divat egyik legismertebb nagykövete tette ismertté. A hölgy nevéhez fűződik a True Cost nevű dokumentumfilm – amit ha még nem láttál, ideje megnézni, lentebb a sokkoló előzetes. Ezek után már csak mellesleg említem meg, hogy Colin Firth (igen, Mark Darcy) felesége.
Na de vissza a harmincas szabályhoz, ami mindössze annyi:
mielőtt megvásárolsz egy új ruhát, tedd fel a kérdést:
viselnéd-e legalább harmincszor?
Ha a válasz igen, akkor nyugodt szívvel megveheted. Máris jelentősen tudatosabb és fenntarthatóbb lesz gardróbod.
Nos elégedetten nyugtázhatom, hogy ezt a szabályt igencsak kimaxoltam az utóbbi években. Leginkább ugyanis, általam csak „játszósként” emlegetett ruhadarabokat variáltam aktuálisan üzletbelsők átépítésekor, kirakatrendezéskor vagy épp kutyasétáltatáshoz.
De persze, ha a szekrény mélyére nézek, van olyan alkalmi ruhám, amit még soha nem viseltem – bele kellene fogyni. Viszont olyan is akad, amit még főiskolás koromból őrzök, ami akárhogy is nézem, már egy évtized.
2. Az 5 etikus divatkövető elv
Nevezheted
‘öko-divatnak‘
ha szeretnéd,
de szerintem
csak józan ész.”
Livia Firth
Ha a harmincas szabály, már készség szinten benne van a zsigereinkben. Jöhet a következő szint, divatkövetés a fenntarthatóság jegyében.
Nézzük meg mit tanácsolnak a rutinosabbak:
- Óvd és kezeld gondosan meglévő ruhadarabjaidat. Mosd és vasald a címkén látható előírások szerint, így sokáig hordhatod majd kedvenc öltözékeidet.
- Vásárolj kevesebbet és válassz jobban. Csak olyan darabokat vegyél, amelyek 100%-ban tetszenek és már a próbafülkében is kényelmes és biztosan hordani fogod. Gondold végig: illik-e a szerzemény meglévő ruhatáradba, tudod-e kombinálni?
- Válassz minőségi, hosszú ideig hordható ruhákat pl. vásárolj magyar tervezőktől. Egy-egy ilyen gondosan készített designer darab sokkal időtálóbb.
- Vásárolj használtruha, second-hand üzletekből.
Akinek van hozzá érzéke némi szerencsével fillérekért juthat egyedi és designer holmikhoz. - Támogass vásárlásoddal etikus márkákat.
Keress olyan márkákat melyek gyártási lánca lekövethető pl. újrahasznosított anyagokból kreálnak új ruhát.
Valahogy mindig volt bennem egy furcsa fenntartás a drágább holmikkal kapcsolatban. Annak ellenére, hogy fotózásokról nagyon jól ismerem egy tervezői darab milyen magas minőségben készül a fast fashion termékekhez képest. Az anyaguk már tapintásra is teljesen más a megmunkálás precizitása pedig csaknem megszólal, ahogy magadra öltöd. Arról nem beszélve, messziről látni, ha valaki nem egy tucatblúzt, hanem minőséget visel.
A divat és a stílus között a minőség a különbség,
a gondolat minősége.
Giorgio Armani
Korábban mindig azt mondtam, ha milliomos lennék sem adnék ki tízezreket egy-egy ruhadarabért. Inkább költeném jótékony célokra vagy mondjuk utazásra… De az idők változnak és mióta a fenntarthatóság is szempont más szemmel nézek a magasabb minőségű és ezért drágább ruhákra.
Tulajdonképpen vágyom rá, hogy ne üssön agyon a szikrázó viszkóz. De a pamutnak eladott póló se nézzen ki úgy frissen vasalva, mint amivel előző nap felmostam a lakást…
Úgyhogy, ha kérdeznétek,
most azt mondanám közelebb járok egy magasabb minőségi mércével épített kapszulagardrób felé, mint egy újabb
„gyorsan valami olcsót” shopping körúthoz.
3. Kapszula gardrób
Minden jó gardrób legnagyobb erénye az időtlen stílus és a minőség – a tudatos gardróbé különösen.
Stylistként mindig is személyes kedvencem volt, ha valaki arra kért rakjunk össze számára egy kapszula gardróbot. Viszont valahogy magamban sosem éreztem az erőt hozzá, hogy lekorlátozzam a lehetőségeimet…
Kapszula gardrób azoknak való, akik:
- már nem a kísérletezgetésről szól az öltözködésük
- az életformájuk nem követeli meg, hogy több helyzetben, más-mást stílust képviselve jelenjenek meg.
- pontosan meg tudják fogalmazni stílusukat
- tisztában vannak alkatukkal, színeikkel
A módszer tulajdonképpen az egymáshoz illő ruhadarabok kombinálását jelenti, kulcsdarabokat párosítva szezonális kiegészítőkkel. Ha fast fashion darabokból rakunk össze kapszulát, nagy lépéssel előrébb vagyunk a tudatosság felé. Azonban az igazi csavar, ha etikus forrásból vásárolt termékekből építünk ruhatárat.
A kapszula összetett téma, itt most részleteiben nem térek ki rá.
Terveim szerint külön poszt érkezik és kapcsolódó workshoppal is készülök Nektek!
Merre tovább? – teszem fel magamnak is a kérdést:
A ruhatáram mindig is a klasszikus divatiskolát követte, alapvetően két szezonra épül: hideg és meleg időnek megfelelő darabokkal. Viszont szerettem szárnyalni a trendekkel, válogatni és váltogatni a stílusokat éppen aktuális hangulatomnak megfelelően. Bevallom példul tipikus példája voltam annak, aki 3x annyi ruhát csomagol, mint ahány napra elutazik.
Egy-egy szezonon belül a legkülönbözőbb színű, stílusú, fazonú szerzeményeket kombináltam és csak 3 aranyszabály volt, hogy
- egy héten belül kétszer hasonló outfit ne legyen rajtam,
- ha valakivel munkán kívül találkoztam igyekeztem visszaemlékezni, hogy a legutóbbi alkalommal mit viseltem, még véletlenül se vegyem fel ugyanazt
- mindig más és más szettben indultam bulizni és randizni
Mostanra egyrészt a fenntarthatóságtól vezérelve, másrészt talán az évek eredményeképp alábbhagyott a hektikusság. Egyre inkább hajlok rá, hogy engedek a kihívásnak, belevetem magam és megalkotom az én kis kapszuláimat 🙂
